2008. október havi archívum

Bleach kérdőív – Narutard Verzsön

Bleach kérdőív – avagy most bleachtard vagyok, vagy mégsem?!…

csak hogy én se maradjak ki… bár lehet, hogy később még változtatok rajta^^;

Olvasás folytatása ‘Bleach kérdőív – avagy most bleachtard vagyok, vagy mégsem?!…’

Bartender – avagy “The Story Within the Glass”

2006-os őszi anime, emlékeim szerint még az elsők között volt, ami HD-ban jött ki, akkor azért is dobtam, mert a gépem nem bírta az 720-at… vagy az x264-et, pedig a hangulata már akkor is megfogott.

Olvasás folytatása ‘Bartender – avagy “The Story Within the Glass”’

episode van… izé, one – avagy szemezgetések az őszi szezonból

azt hiszem, hogy kihagyom a B5 utolsó évadát, a telepata-háború már régen sem tartozott a kedvenceim közé. ugyan úgy lett volna értelme, hogy befejezem azokat, amiket félbehagytam, hiszen gyakorlatilag már mindegyik tavaszi sorozatnak vége, de inkább most is megcsináltam, amit tavasszal, csak kicsit lassabban, és (szokás szerint) kicsit megkésve, amiben az volt a jó, hogy a részek nagy többségét rögtön felirattal tudtam nézni, nem kellett a rawból kibogarászni, hogy most mi is van :D

indzsoj!

Olvasás folytatása ‘episode van… izé, one – avagy szemezgetések az őszi szezonból’

az eltévedt utazó…

death note házi

ezt ma találtam a keresőszavas listánál.
WTF!?o.O
házit adnak deszűnótból, vagy mi a f*sz…?
és ezt miért nálam kell keresni!?…
amikor köztudott, hogy nem szeretem, azonkívül, hogy még nem is láttam, és egy jó darabig nem tervezem, hogy megnézem… na mindegy…

amúgy mindenki figyelmébe ajánlom, hogy nézegesse néha a keresőszavakat, lehet rajtuk nevetni, vagy sírni…

ichimaru és matsumoto
inkább Matsumotot és Yoruichi… vagy Matsumotot magában… de ne Gin-nel…

bleach kidou-k
ez kivételesen nem hülyeség, többek közt emiatt is gondolkoztam azon, hogy egyszer összeszedem a Kidou-kat (meg mást is) ilyen enciklopédia-szerűen, az emlékeimre meg a wikire alapozva, mert magyar oldalon még nem láttam kellően részletes formában ilyesmit (mondjuk az is lehet, h rossz helyen néztem, nem vagyok jártas az itthoni fandomban)

digimon tamers / digimon tamers 1-3.évad
kösz, inkább nem

rosario to vampire felirat
az pár bloggal arrébb van

animaxon bleach mikor lesz folytatás?
majd egyszer (mint ugye a conon kiderült, jövőre)

jó szivatás ötlet / szomszéd szivatás
ilyesmivel nem foglalkozom

anime karakter vázlatok
sajnos nem tudok annyira jól rajzolni

2008.animecon
melyik?

ayumi hamasaki – m ( van eyden & alex m.o.r.p.h. remix)
ja, az egy jó szám, az egyik kedvenc Ayumi remixem^^

zetsu weboldalak
Zetsu weboldalai?… vagy mi?o_O

amúgy Soi Fong-ra kerestek a legtöbbet… lehet hogy ha összerakok egy kis galériát fanartokból meg doujinshikből, akkor kicsit felkúszna a látogatottság…?XD