Animés kitűző batikolása

Hozzávalók:
1 db kitűző
1 db hátizsák
1 db motorkerékpár
1 db zuhogó eső (lehetőleg egy teljes napon át)
5-6 db „kedves” budapesti autóvezető

Első lépésként fogjuk a frissen szerzett, gyönyörű fehér kitűzőnket és nagy csinnadratta keretében rakjuk fel a táskánkra.
Amint eljött az egész napos, zuhogó eső, üljünk motorra és vegyük a hátunkra a táskát a kitűzővel egyetemben, majd próbáljunk meg Budapesten két kerülettel odébb elmotorozni. Ha megtaláljuk a magunk 5-6 kedves autós kollégáját, akkor elég hamar összejöhet, hogy nyakig kapjuk az útszéli, és egyéb helyen előforduló pocsolyákat, aminek hatásaként utunk végére megszületik az áhított mű.
Gratulálok!

Kavargó világ

Az életet, ím, megjártam;
Nem azt adott, amit vártam.”

Arany János

Olvasás folytatása ‘Kavargó világ’

outsyder könyörgése: Azumanga Daioh

Két-három éve volt az első alkalom, hogy Feri elém tuszkolta a dvd-t, amin ez a rajzfilm található. Belenéztem az első részbe, majd visszaadtam, hogy „köcce, nekem ez túl sok”. De nem csitultak azirányú hajlamai, hogy mindenáron meg akarta nézetni velem ezt a 26 részes szösszenetet. Így végül – sok-sok kifogás után -, kénytelen voltam beadni a derekam, és az utóbbi két hetem néhány délutánját rááldozni, hogy megnézzem.
Megnéztem.
No, azért ennyivel nem úszom meg. Tetszett-e vagy nem? Hát, azt ígérte, hogy halálra fogom röhögni magam, de ez nem jött be. Há’ valszeg én vagyok túl fásult, de a legtöbb poénnak szánt részleten legszívesebben áttekertem volna a filmet. Volt persze egy-két poén, amin felkuncogtam , de közel sem annyi, mint amit a beharangozás ígért. Azért 26 rész, az 26 rész, így hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem nőtt a szívemhez a kis társaság a végére. Sőt az utolsó rész kifejezetten „megríkató” volt. Amit a legjobban élveztem közben az a japán nyelv tanulása volt, mivel elég sok hétköznapi kifejezést használtak, legalább azon élvezkedhettem, hogy „ezt értettem!”. :D
És végül legnagyobb pozitívum, hogy az összes negatív tapasztalatot kiengesztelték a végére. (a tanárnő is kapott csokrot, Sakaki macskát, Yomi pedig eljutott a vidámparkba, miután felvették)


Kedvenc karakter két arca


Amikor néha magamra ismertem :D

GetBackers, vagyis a visszaszerzők idétlenkedései

Nagyon elhúzott és tologatott sorozatnézésem végére értem, tegnap befejeztem a GetBackers: Dakkan ’ya című művet. Gondoltam megemlékezem róla pár sorban, de nem túl hosszan, mert nincs értelme. Kedves kis harcolós rajzfilm, de semmi ütős, amitől padlót fogtam volna, vagy úgy érezném, hogy most még egyszer meg szeretném nézni az elejétől.
A karakterek szépen rajzoltak, néhol vicces „átalakulással” (ezt majd a képeknél megmutatom), általában legyőzhetetlenek, ki így-ki úgy. Kissé lelki problémákkal küzdöttem mostanság, úgyhogy lehet ez hatott ki rá, de egyszerűen nullának találtam a végét. Pedig happy end, és azt hiszem, aki legalább egy írásom olvasta, azt tudja, hogy én imádom a happy végeket. De ez az utcsó két rész úgy volt lapos, ahogy volt. Egy sima 15. résznek is beillett volna, vagy bárhová a sorozat közepén. Nem derült ki semmi lényeges, nem volt lezárás, vagy bármi, amitől úgy éreztem volna, hogy kerek történetet kaptam a 49. rész végére.
A legnagyobb pozitívuma a sorozatnak a humora. Sokszor fogtam a fejem mosolyogva, hogy ez nem lehet igaz. :) Ilyen tekintetben 7 pontosnak mondanám egy 10-es skálán.
Amúgy a sorozatban megbújó, lappangó homoszexualitás miatt, szerintem Chiinek lehet tetszene.

Nézzük az átváltozást:


Főhősünk három arca

screenshot mesterfok

=SZUM(anime_lista1:anime_lista90)

Tegnap épp nézegettem otthon az anime listás füzetkéimet, és úgy gondoltam kikívánkozik belőlem egy ilyen megemlékezés, vagy összefoglalás, vagy összegzés, vagy akárhogy is nevezhetjük…

Olvasás folytatása ‘=SZUM(anime_lista1:anime_lista90)’

Triumvirátus, avagy három anime egy kalappal

Az utóbbi egy hónap unalmas délutánjaiba három animét sikerült beletuszkolnom, és úgy gondoltam egybe írom le tapasztalataimat. Valszeg le fogok lőni egy két poént, szal úgy olvassátok.

Olvasás folytatása ‘Triumvirátus, avagy három anime egy kalappal’

Venus Versus Virus

Néztem az utolsó részt, jött az utolsó jelenet, majd tág pupillákkal, lemerevedve néztem a monitort. Vérnyomásom szépen lassan emelkedett, és már fel se fogtam, hogy utoljára hallom azt a kellemes endinget. Az ending már véget ért, az mplayer ablaka látszódott már csak, én pedig még mindig mereven néztem a monitorra, majd újabb két perc némaság után kitört belőlem:

„Hogy rúgnám fel az összes japánt az égig!”

Olvasás folytatása ‘Venus Versus Virus’

Bleach: most fangirl vagyok?!? Vagy mégsem?

Alapból természetesen azonnal rávágnám a kérdésre, hogy nem. De most, hogy egy ideje már olvasgatom három, általam értelmesnek tartott anime”fan” blogját, kezdett bennem felmerülni a kérdés, hogy mégis. Legfőképp Junchi utolsó két postja, és a hozzá fűzött kommentek miatt ingott meg szilárd álláspontom.

Olvasás folytatása ‘Bleach: most fangirl vagyok?!? Vagy mégsem?’

Bleach meme – by Batka

Első lépés: Válassz ki tíz Bleach szereplőt, és írd le a nevüket egymás alá sorszámmal.

01. Toushiro
02. Matsumoto
03. Gin
04. Ichigo
05. Renji
06. Rukia
07. Soi Fong
08. 69
09. Kenpachi
10. Yoruichi

Második lépés:
Válaszolj a kérdésekre. A kérdéseket ne nézd meg, csak ha már kiválasztottad a karaktereket!

Olvasás folytatása ‘Bleach meme – by Batka’

Következő oldal »